A pekingi kormány a gyökerénél ragadja meg az ingatlanlufi problémáját, amelynek kipukkadása az egész gazdaságot veszélyeztetné.
Miután nem bizonyult elégségesnek az építési láz visszafogására a hitelpolitika megszorítása, az építőipar alapjait igyekszik szűkíteni, amiben ért is el eredményeket. Az Új Kína hírügynökség szerint az első félévben a tavalyihoz képest 8,4 százalékkal csökkentek az acél-, és 31 százalékkal az alumíniumipari beruházások.
Most az iparügyi minisztérium sürgősségi rendeletet adott ki, amelyben utasította a cement- és a táblaüvegipar beruházásainak letiltására a helyi szerveket. Azok ugyanis válogatás nélkül adták ki az engedélyeket ezekben az iparágakban is, hogy ellensúlyozzák a gazdasági növekedés lassulásának hatásait, tekintet nélkül a kapacitásszűkítő központi utasításra.
Az új rendelet megtiltja, hogy ezeken a területeken bármilyen új beruházást engedélyezzenek a helyi ipari osztályok, bármilyen indokkal. A tárca ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a túlkapacitások leépítése hosszú és bonyolult folyamat.
Ezt bizonyítják az adatok is. A minisztérium erőfeszítései dacára a tavalyihoz képest az első félévben a cement termelése 3,6 százalékkal, 1,14 ezer milliárd tonnára, a táblaüvegé 4,7 százalékkal, 20,56 millió tonnára emelkedett.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el