Valószínűleg június elején lesz az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó. Mind a két fél érdekelt ennek megrendezésében, belpolitikai céljaik is vannak vele, mindketten saját sikerként fogják tálalni - idézi az MTI a szakértőt. A két Korea vezetői közötti, április 27-én megtartott csúcstalálkozón elfogadták a panmindzsoni nyilatkozatot, amelyben a két fél leszögezte igényét a sziget teljes atomfegyver-mentesítésére.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a műsorban azt mondta: a szankciók nagyon hátrányosan érintik Észak-Korea tudományos és technikai fejlődését, történtek robbanások is egy bizonyos létesítményben, tehát nincs minden rendben az észak-koreai atomprogrammal. Talán a megbékélés, a távoli egyesülés reményében Kim Dzsong Un megváltoztatta véleményét arról, hogy országa atomhatalom legyen.
Arra a kérdésre, hogy miért volt szüksége Kim Dzsong Unnak erre a fordulatra, Csoma Mózes úgy válaszolt: minden koreainak elsődleges fontosságú, hogy a nemzeti ügy, a megosztottság terén sikerüljön előrelépni. A békeszerződés létrejötte akkora előrelépés lenne ebben, amelyre sem Kim Dzsong Il, sem Kim Ir Szen, tehát az észak-koreai vezető apja és nagyapja sem volt képes.
Kis-Benedek József ezzel kapcsolatban megjegyezte: Kim Dzsong Un azért választhatta ezt az utat, mert aggódik az elszigeteltség, a gazdasági problémák miatt és szeretné országa elismertségét is növelni.
A kép forrása: AFP.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük