A lengyelek több mint háromnegyede nem támogatja a kormány igazságügyi reformját, mert az nem javított, hanem rontott az igazságszolgáltatáson - derül ki több közvélemény-kutatásból is a Notes from Poland tudósítása szerint. Az Európai Bizottság szerint a változtatások korlátozzák az jogszolgáltatás függetlenségét, miután a bírók kinevezési jogát a kormány kezébe adják. A vita nyomán kötelezettségszegési eljárás indult Varsó ellen és blokkolták bizonyos uniós támogatások átutalását.
Kérdés, hogy ha senkinek sem tetszik a reform, akkor miért erőlteti a bölcs radikális jobboldali kormány? Az egyik indok szerint a reform segítségével akarják kipurgálni az igazságügyi rendszerből azokat, akik még a szocializmus évei alatt szerezték a jogi diplomájukat és a pozíciójukat. Persze ez sem száz százalékig igaz, a varsói vezetésnek is vannak saját kommunistái, amit az bizonyít, hogy volt kommunistákat neveztek ki igazságügyi pozíciókba.
A Wirtualna Polska a kormány támogatásával készített felmérést, amelyben azt firtatták, mi az emberek véleménye a Zbigniew Ziobro vezette igazságügyi tárca által 2025 óta bevezetett reformokról. A válaszadók 77 százaléka szerint a változtatások elhibázottak (ezen belül 40 százalékuk szerint nagyon elhibázottak), 11 százalékuk szerint jók (1,3 százalékuk szerint nagyon jók). Még a kormány támogatóinak 64 százaléka szerint is feleslegesek a reformok. Ziobro szerint a közvélemény-kutatás eredményre téves, az emberek igazán szeretik a reformokat csak még nem tudják, vagy nem mondják.
Az IBRIS közvélemény-kutatói intézet a Rzeczpospolitának készített felmérést, amely azt találta, hogy a megkérdezettek 68 százaléka szerint a reformok nem javították az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, 72 százalékuk szerint nem gyorsították fel az eljárásokat, 57 százalékuk szerint alárendelték a bírókat a politika akaratának és 50 százalékuk szerint korlátozták az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)