Bekövetkezett az, amit a vegyi üzem vezetése előre bejelentett. A Harvey hurrikánnal érkező heves esőzések és áradások miatt a gyárban nem működnek a hűtő- és biztonsági berendezések, így az ott tárolt anyagok egy része várhatóan robbanást vagy tüzet okoz - írja a portál.
Az üzem környékén élőket 1,5 mérföldes sugarú körben evakuálták. A cég újabb közleményében az olvasható, hogy
a veszélyes vegyi anyagokat a gyár területén különböző helyeken tárolják, így újabb robbanások várhatók. Azt kérik ezért mindenkitől, hogy egyelőre ne térjen vissza a kiürített területre.
A BBC azt írja: a robbanás előtt egy a területet biztosító rendőrt kórházba kellett szállítani, mert valamilyen vegyi anyag gőzét lélegezte be.
Az Arkema már pénteken leállította a termelést a Houstontól észak-keletre fekvő Crosbyban, mielőtt a hurrikán elérte volna a térséget. 102 centiméternyi esőre azonban ők se számítottak, az áradás tönkretette a hűtő- és biztonsági berendezéseket működtető generátorokat.
Az üzemben szerves peroxidot állítanak elő. Az ott tárolt anyagok magasabb hőmérsékleten veszélyessé válhatnak, közölte a cég. Richard Rower vezérigazgató a Reutersnek korábban azt mondta: "Az anyagok felrobbanhatnak és erőteljes tüzet okozhatnak. Az áradás és az irányítás elvesztése miatt nincs lehetőségünk arra, hogy ezt megakadályozzuk."
A gyár közlése szerint a szerves peroxidokat rendkívül széles körben használják fel a gyógyszeripartól az építőanyagokig. Kémiai összetételük miatt " szándékosan vagy véletlenül robbanásszerű polimerizációs reakciót indíthatnak", ezt a folyamatot robbanószerekben is felhasználják, idézi a portál a Wikipediát.
(Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el