Agresszív koronavírus-variáns szedi az áldozatait, hamarosan Szlovákiában is megjelenhet - írta meg az Új Szó. A lap szerint a BA.4.6 jelzésű variáns az Egyesült Államokban bukkant fel először, ám nemrég már az Egyesült Királyság teürletén is azonosították. Ebből a szlovák lap szerint nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az új variáns Európa más országaiban is megjelenik - és így Szlovákiában is.
A BA.4.6-tal fertőzött betegek aránya augusztus óta is gyorsan nőtt: briteknél 3,3 százalékról szeptemberre 9 százalékos arányt ért el. A mutáció az omikron egyik alvariánsa, melyet először idén januárban, még Dél-Afrikában észleltek és mutattak ki.
Azóta világszerte elterjedt.
A BA.4.6 zömmel az öregeket, az idősebb korosztályt veszélyezteti - a Science Alert tudományos szaklap megírta azt is, hogy náluk magasabb is a halálozási arány. Nem teljesen világos, hogyan jelent meg a BA.4.6, de a tudományios lapban at írták: lehetséges, hogy ez egy rekombináns változat (ami azt jelenti, hogy a SARS-CoV-2, vagyis a COVID-19-et okozó vírus két különböző változata egyidejűleg fertőzi meg ugyanazt a személyt.)
A Science Alert közlése szerint a BA.4.6 sok tekintetben hasonló a BA.4-hez, de mutációt is hordoz, és még a triplán oltott személyek sincsenek biztonságban tőle, mert ellenállónak bizonyult a korábbi vakcinákkal szemben, így pedig csak a negyedik oltás-dózis jelenthez ellene kellő hatéknyoságú védettséget.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)