A csúszás valószínűleg nem tesz érezhető hatást a zóna stabilitására, hiszen a tagállamok vezetői éppen a héten tartott találkozójukon döntöttek arról, hogy a mechanizmus feladatköreiben kibővülve működik majd. Másfelől továbbra is működik a 2012-ben létrehozott ideiglenes stabilitási eszköz (EFSF), így nem merülhet fel finanszírozási nehézség sem. Harmadrészt az életbe lépést eredetileg egy évvel későbbre, 2013 közepére tervezték, és később állapodtak meg abban, hogy a piaci bizalom visszaállításának érdekében megpróbálják ezt az eseményt előrébb hozni.
A szerződés életbe lépéséhez a benne foglalt kitételek szerint arra van szükség, hogy az aláíró országok közül a mechanizmus tőkealapjának összesen legalább 90 százalékát adókban befejeződjék a dokumentum ratifikációs folyamata - emlékeztet az MTI. Ez pedig azt jelenti, hogy a német ratifikációs folyamat megtörténte előtt a hatályba lépésről nem lehet szó.
Németországban a törvényhozás a héten megszavazta ugyan a szerződést, de a megerősítés akkor fejeződik be, ha az államfő is aláírta, aki viszont meg kívánja várni a alkotmánybíróság állásfoglalását.
Ráadásul a szerződést az euróövezet számos más országában sem ratifikálták eddig, bár a folyamat mindenhol jelentősen előrehaladt. Minimum 12 országban (köztük a legnagyobbakban) be kell fejezni a jóváhagyási procedúrát az életbe lépéshez.
Az ESM-et létrehozó szerződést februárban írták alá az euróövezeti tagállamok vezetői. A pénteken véget ért uniós csúcson a megállapodás módosításáról döntöttek, ennek értelmében a 700 milliárd eurót megmozgatni képes rendszer forrásait kormányok közbeiktatása nélkül fel lehet használni a tagállamok bankrendszereinek feltőkésítésére.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki