A letartóztatottak között van Horvátország regionális fejlesztésért és EU-pénzekért felelős egykori minisztere, Gabrijela Žalac és a horvát szerződéskötési hivatal vezetője.
A nyomozás az Európai Csalás Elleni Ügynökség (OLAF) és a horvát rendőrség korrupcióellenes részlegének adatai alapján indította az Európai Ügyészség - írta a portál.
A gyanú szerint a Regionális Fejlesztési és Európai Uniós Alapok minisztere, aki egyben a Központi Pénzügyi és Szerződéskötési Ügynökség kormányzótanácsának elnöki tisztét is betöltötte, úgy alakította át a 2017-2018-as közbeszerzési terveket, hogy az kedvezzen a másod- és a harmadrendű vádlottak cégeinek. Az ügynökség így jóval a piaci ár fölött vett volna szoftvert.
A miniszter nyilvános tender helyett meghívásos tárgyalást írt ki, és ott túlárazva, mintegy 10 millió kunáért (479 millió forint) vette volna meg az eszközöket. A miniszter egyúttal utasította az ügynökség vezetőjét, hogy értsen egyet a beszerzéssel. Az ügynökség munkatársait ezután arra utasították, hogy ne nagyon firtassák, miért nem írtak ki nyilvános tendert, és ne kössenek bele az árba sem.
Ennek ellenére 2017-ben a közbeszerzési hatóság gyanút fogott és leállíttatta a beszerzést, de a miniszter és az igazgató folytatta az ügyet. Kiírtak egy nyilvános lejárást, ahol a harmadrendű vádlott 12 millió kunás (630 millió forint) "ajánlatot" tett. A szoftver árát 85 százalékban az EU Kohéziós Alapjából fizették volna. Az összeget ki is fizették a harmadrendű gyanúsított cégének, a pénzt a vállalat vezetőjének és a másodrendű vádlottnak utalták tovább, egy részét pedig készpénzben vették fel.
Ebben az időszakban a szakminiszteri posztot Žalac töltötte be, aki a kormányzó HDZ politikusa, a Plenković-kormány EU-minisztere volt 2016-2019 között.
Az ügylet során a Horvát Köztársaságot és az Európai Uniót összesen 1,8 millió euró, vagyis nagyjából 657 millió forintos kár érte - közölte az Európai Ügyészség.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el