Horvátországnak érdeke, hogy újraindítsa a turizmust, de az is érdeke, hogy akik idejönnek, egészségesek maradjanak - mondta Davor Bozinovic belügyminiszter pénteken a horvát koronavírus-válságstáb sajtótájékoztatóján - idézi az MTI beszámolóját az Infostart.
Horvátország közel két hete fokozatosan megnyitotta határait, elsősorban a szlovén állampolgárok előtt. A hónap végén pedig az osztrák, szlovák, cseh és magyar állampolgárokkal szemben is feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket a határokon. Május 13-a óta valamivel több mint 132 ezer külföldi állampolgár lépett be az országba.
Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter elmondta: május 27-ig elkészül az mobiltelefonos alkalmazás, amely elősegíti a beutazások felgyorsítását.
A turistáknak így nem kell majd várakozniuk a határokon, a formanyomtatványokat előre kitölthetik, és pár perc alatt beléphetnek az országba - ígérte a miniszter. Az elmúlt napokban amiatt, hogy a határokon vették fel a külföldi állampolgárok adatait, mint például az úticél megjelölése és a horvátországi tartózkodás időtartama, több kilométeres sorok alakultak ki a horvát-szlovén határon.
A turisták angol nyelven megkapnak minden információt arról, hogyan viselkedjenek a szállodákban, strandokon és éttermekben. Ezek az ajánlások a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat veszik majd számba - magyarázta a tárcavezető.
Koronavírus
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el