Timmermans azt hangsúlyozta, hogy elsődleges fontosságúnak tartja az elhunytak hazaszállítását. "A családok várják, hogy eltemethessék áldozatul esett hozzátartozóikat" - jegyezte meg.
"Sokkoltak bennünket azok a hírek, amelyek szerint a holttesteket állítólag egyik helyről a másikra szállítják" - jelentette ki, hozzátéve: a hollandokat feldühítette az, amit erről hallottak.
"Amint kezünkben lesznek a bizonyítékok, nem állunk meg addig, amíg a bűnösök bíróság elé nem állnak. Nemcsak azoknak kell felelniük a törvény előtt, akik a rakétát kilőtték, hanem azoknak is, akik ezt lehetővé tették. A nemzetközi közösségnek egyesülnie kell ennek elérése érdekében " - hangsúlyozta a miniszter.
Timmermans kijelentette, hogy a malajziai utasszállító gép katasztrófája "kinyitotta Európa szemét arra, ami Ukrajnában folyik".
Hollandia mostantól aktívan közreműködik abban, hogy az Európai Unió határozottabb lépéseket tegyen - ígérte a külügyminiszter.
A maláj légitársaság csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant Boeing 777-es gépén 298 ember volt, köztük 192 holland.
Az ukrán kormány szombaton kiadott közleményében azt állította, hogy a területet ellenőrzésük alatt tartó szeparatisták 38 holttestet a katasztrófa helyszínéről egy donyecki halottasházba szállítottak. Kijev azzal vádolta meg továbbá az általa "Oroszország irányította terroristáknak" nevezett szakadárokat, hogy akadályozzák a tragédia okainak feltárását, bizonyítékokat igyekeznek eltűntetni, és nem engedik az illetékes ukrán szervek munkatársait, valamint a nemzetközi közösség és külföldi kormányok szakértőit a katasztrófa helyszínére.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá