Az épületek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében a holland kormány 2026-tól kötelezővé tenné, hogy új fűtési rendszer kialakítása vagy régiek cseréje esetén már csak hibrid hőszivattyút lehessen beszerelni egy épületbe – írja a Bloomberg alapján a G7.
A hőszivattyú úgy működik, hogy egy adott forrásból, földből, talajvízből vagy levegőből származó energia segítségével melegít vizet, ami aztán ugyanúgy kering az épület fűtési rendszerében, mint amikor egy gázkazán állítja elő a meleget.
A hibrid hőszivattyú ehhez képest annyiban más, hogy a melegítéshez szükséges energiát mindkét módon meg tudja termelni, attól függően, hogy az aktuális hőmérsékleti viszonyok függvényében melyik a hatékonyabb. A technológia másik előnye, hogy fűtés mellett hűteni is tudja az épületet. (A fűtéskorszerűsítésről bővebben az alábbi cikkben írtunk.)
Hugo de Jonge lakásügyi és területrendezési miniszter arról beszélt, hogy a kormány már dolgozik a gyártásra és beszerelésre vonatkozó szabályozáson. De Jonge szerint az intézkedés nemcsak fenntarthatósági szempontok miatt előnyös, hanem mert a lakosság is spórol rajta.
A fogyasztáscsökkenésre vonatkozó becsléseknek viszonylag nagy a szórása, az egyik piacvezető gyártó szerint 80-90 százalékos csökkenés is elérhető a földgázfogyasztásban a hőszivattyúk segítségével, a holland kormány sajtóközleménye szerint 60 százalék, egyes fogyasztóvédelmi szervezetek szerint viszont inkább csak 25 százalék.
Hollandiában jelenleg 30 százalékos támogatás jár hőszivattyú vásárlásához, és a kormány évi 150 millió eurót különített el arra, hogy támogassa a cseréket 2030-ig - írja a portál.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük