A miniszter a Die Welt hírportálján pénteken közölt interjúban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) december elején megalakult koalíciójáról kiemelte, hogy az új német és a magyar kormány "ideológiailag alapvetően különbözik egymástól", de ez a különbség nem akadályozhatja az együttműködést - idézi az MTI.
Arra a kérdésre, hogy a jogállami elvek érvényesülése vagy a migrációs politika körüli viták nem lesznek-e negatív hatással a két kormány kapcsolatára, kijelentette, hogy "a jogállamisággal kapcsolatos konfliktus ideológiai jellegű", és nem konkrétumokról szól.
Az ilyen viták csupán a Magyarországgal szembeni fellépés eszközként szolgálnak - fejtette ki Varga Judit, aláhúzva: "követeljük, hogy az új szövetségi kormány tartsa tiszteletben szuverenitásunkat", méghozzá a migrációs politikával és a családpolitikával együtt.
Hozzátette, hogy "a német politikát nem szabad kiterjeszteni más országokra", így például ha a németek "bevándorlóországgá" akarják tenni hazájukat, akkor az csak az ő döntésük, és "ránk nem vonatkozik".
Arra a kérdésre, tapasztalja-e, hogy a német kormány migránsok befogadására kényszerít más országokat, elmondta, úgy látja, "az a cél, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményezzenek ellenünk", vagyis "büntetéssel fenyegetik Magyarországot, mert innovatív megoldásokat szorgalmazunk a migrációs politikában".
Arra a felvetésre, hogy a kötelezettségszegési eljárásokat nem a német kormány folytatja, és a viták a magyar kormány és az Európai Bizottság között vannak, úgy vélte, hogy a német kormány "a jogállamiság ürügyén" bírálja a magyar kormányt, és a migrációval kapcsolatban azzal "vádol", hogy nem tartja be az európai uniós jogot.
Azonban a határok biztosítása nemzeti hatáskörbe tartozik, és "a migrációt mi nem irányítani akarjuk, hanem megállítani", a jogállamiságnak pedig nem csak egyetlen "sablonja" van, és az erről folytatott vita a magyar kormány elleni "ideológiai zsarolás eszközévé fajult" - fejtette ki az igazságügyi miniszter.
Igenis a gyermekvédelmi törvény miatt nem utal az EU!
A Zöldek és a liberálisok állítása, miszerint Magyarországon problémák vannak a jogállamisággal, "nem jelenti azt, hogy ez megfelel a valóságnak" - hangsúlyozta Varga Judit, hozzátéve, hogy "nincs bizonyíték" az ilyen állításokra.
A közösségi és a nemzeti jog viszonyáról hozott legutóbbi alkotmánybírósági döntésről szólva kiemelte: "még az általában oly kritikus ellenzék is hallgat az ügyben", mert a döntés azt mutatja, hogy "Magyarország határozottan Európa-párti".
A témában Lengyelországban hozott döntésről a többi között elmondta, hogy a sajtó "rárontott Lengyelországra", miután a lengyel alkotmánybíróság kijelentette, hogy a nemzeti alkotmány egyes területeken az európai jog felett áll ott, ahol utóbbinak nincs kizárólagos hatásköre.
A miniszter kiemelte: "Magyarország részéről soha nem volt arról szó, hogy szembehelyezkedjünk az európai joggal", amelyet azonban "a realitásokhoz kell igazítanunk".
Példaként kifejtette, hogy az uniós migrációs szabályozások a "békeidőkből" származnak, amikor még "nem létezett tömeges migráció", így az elutasított menedékkérők "gyakran egyszerűen tovább maradnak" az EU-ban. Viszont amikor "mi az ilyen, és sok más lehetetlen dologra alternatív megoldást találunk, megbüntet bennünket az EU" - jegyezte meg.
Az EU-s támogatások kiutalását a jogállami elvek érvényesüléséhez kötő, úgynevezett jogállamisági mechanizmusról elmondta: "azért mentünk bele, mert láttuk, hogy Európát közösen kell kivezetnünk a korona-válságból, így visszavontuk az újjáépítési alap elleni vétónkat, mivel garanciákat kaptunk arra, hogy a kondicionalitási rendeletet (...) nem vetik be azért, hogy ideológiailag zsaroljanak bennünket".
Most azonban "becsaptak minket, egyrészt azért, mert az ideológiai zsarolás folytatódik, másrészt mert a gyermekvédelmi törvényünk miatt nem kapjuk meg a pénzünket az újjáépítési alapból" - mondta Varga Judit a Die Weltnek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)