Bulgáriában, Szliven városa közelében tegnap délután felrobbant egy régi lőszerek tárolását és szétszerelését végző üzem. A robbanások órákon keresztül folytatódtak, és a szófiai tudományos akadémia szeizmológiai intézete szerint a Richter-skála szerinti 1,5-es erősségű földrengést okoztak. Ez pánikot keltett a helyi lakosok körében a május 22-i nagy bulgáriai földrengések után.
A robbanásban hárman eltűntek és nyolcan megsebesültek, közülük ketten súlyosan. Az üzemcsarnok helyén egy négy méter mély kráter tátong. Az eltűntnek nyilvánítottak ebben a csarnokban tartózkodtak a robbanás pillanatában, így meglehetősen egyértelmű, hova tűnhettek el. A szomszédos Gorno Alekszandrovo falu 600 lakóját kitelepítették.
A szófiai Bereta Trading tulajdonában levő üzem egyike volt azoknak, amelyekben a szófiai védelmi minisztérium becslése szerint legkevesebb 40 ezer tonna lőszer vár szétszerelésre. A levegőbe repült gyár 1200 tonna "lejárt szavatosságú" lőszert tárolt.
Tragikus fintora a sorsnak, hogy a most levegőbe repült készletnek egy része olyan lövedék volt, amely "túlélte" egy Szófia közelében levő lőszerraktár felrobbanását 2008-ban - emlékeztetett a Novinite bolgár hírügynökség.
A belügyminisztérium közleménye szerint semmilyen egészségkárosító anyag nem került a levegőbe a katasztrófa következtében, azonban mindenkit felszólítottak, hogy értesítse a válságstábot, ha lőszert vagy annak töredékeit látná valahol, mivel a robbanás következtében több kilométeres körzetben szóródhattak szét lövedékek.
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná