Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított novemberi árindex októberhez képest 3,9 százalékkal 105 pontra nőtt, tavaly novemberhez képest pedig 6,5 százalékkal emelkedett - idézi az MTI.
A havi szintű növekedés 2012 júliusa óta a legnagyobb volt és a mutató 2014 decembere óta a legmagasabb szintre került. Az idén januárban az átfogó árindex alacsonyabb, 102,5 pont volt.
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
Novemberben a növényi olajok árindexe emelkedett a legjelentősebben, 14,5 százalékkal októberrel összevetve, amit elsősorban a pálmaolaj drágulása okozott.
A szemestermények árindexe havi szinten 2,5 százalékkal, éves összevetésben 19,9 százalékkal nőtt novemberben.
A cukor árindexe októberhez képest 3,3 százalékkal emelkedett, a tejtermékeké pedig 0,9 százalékkal csaknem 18 havi csúcsra nőtt.
A húsfélék novemberi árindexe 0,9 százalékkal nőtt októberrel összevetve, de még így is 13,7 százalékkal elmaradt a tavaly novemberi szinttől.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek