Továbbra is a budapesti hajóbaleset áldozatainak és az eltűntjeinek száma szerepel a BBC honlapjának vezető anyaga élén - a brit hírportálon reggel óta ez az első számú hír. Az ismert körülmények ismertetése után idézik a mentéshez értő szakértőket, akik szerint alig van esély túlélők találására. Ugyanakkor jelenleg nem világos, hogy az összeütközött két hajó közül melyiket terheli a felelősség a tragédiáért.
A dél-koreai kormány intézkedései között megemlítik, hogy az áldozatok családjait tanácsadással segítik - erre a túlélők esetén is szükség lehet, mivel mentők beszámolója szerint részben a súlyos sokkhatás miatt szorulnak kezelésre.
Kapcsolódó
Laura Bicker, a BBC szöuli tudósítója szerint a dél-koreaiakat a Szevol komp 2014-es katasztrófájára emlékezteti a budapesti eset. Az engedély nélkül átalakított és túlterhelt komp felborult és elsüllyedt, megölve 304 utazóját. A roncsot csak három év múlva hozták a felszínre.
Cikke végén a BBC azt kérdezi olvasóitól, hogy van-e köztük olyan, aki a baleset idején a környéken tartózkodott, esetleg szemtanúja volt a tragédiának. Ha igen szívesen fogadják, amennyiben kész megosztani a világ érdeklődőivel az információját, amihez e-mail-címeket és telefonszámokat adnak.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük