Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában válaszolt az újságírói kérdésekre, itt beszélt többek között arról is, hogy addig teljesen "kontraproduktív" lenne a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való személyes találkozó, amíg a "kulcskérdésekben" nincs egyetértés a két fél között - tudósított az Al Jazeera.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már jóval az orosz megszállás előtt közös találkozót javasolt, de Putyin nem igazán méltatta szóra a felkérést, ahhoz is sok idő kellett, hogy Emmanuel Macron francia elnök vagy Olaf Scholz német kancellár leülhessen vele.
Ugyan a Reuters szerint a két fél delegációja között a tárgyalások kedden folytatódnak Törökországban, továbbra is komoly eltérések vannak azokban a feltételekben, amiknek az előrehaladáshoz teljesülniük kéne. Zelenszkij korábban azt mondta hajlandó volna a szakadár területek státuszáról tárgyalni, és ha az ukránok megszavazzák, az ország katonai semlegességéről, a finlandizációról is lehet beszélni.
Az Ukrajna területéből továbbra nem akarnak engedni, de az ukrán álláspont sokat enyhült a NATO-csatlakozásról való lemondással. Ugyan a meglepően jól megszervezett ellenállás elméletben jobb tárgyalási pozíciót kínál Ukrajnának, továbbra is komolyak a veszteségeik, így elsődleges érdekük a tűzszünet minél előbbi elérése.
Lavrov most azt mondta, az ő legfontosabb érdekük, hogy az oroszok által gyakran hivatkozott donbaszi mészárlásnak legyen vége, emiatt pedig nem tudnak engedni Ukrajna katonai leszereléséből és az úgynevezett nácitlanításból.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba