A cikk szerint a bizottság fel akarja gyorsítani a kereskedelmi megállapodások elfogadását, valamint el akarja kerülni, hogy ismét olyan helyzet álljon elő, mint a Kanadával kötött szabadkereskedelmi szerződés ratifikálásakor, hogy a folyamat kis híján meghiúsult a 3,5 milliós belgiumi Vallónia tartomány ellenállása miatt.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke várhatóan erről is beszélni fog szeptember 13-i évértékelőjében, a brüsszeli testület pedig néhány nappal ezután nyújtja majd be a vonatkozó javaslatait, amelyeket azonban még az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak is el kell fogadnia.
Kapcsolódó
Az új modell értelmében két részre bontanák az egyezményeket, a kereskedelmi szerződések rendelkezéseinek túlnyomó többsége ugyanis az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, ily módon ezeket csak a tagállamokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek kellene jóváhagynia. A tagállami parlamentek jóváhagyására csak azoknál a rendelkezéseknél lenne szükség, amelyek a külföldi beruházásokra, illetve a befektetők és az államok közötti vitarendezésre vonatkoznak, ezeket pedig egyszerűen kivágnák a megállapodásokból, és más módon fogadnák el őket. Ezt az elvet az Európai Bíróság mondta ki májusi precedensértékű ítéletében az Európai Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügyében.
A Politico arról számolt be, hogy Juncker a szabadkereskedelmi tárgyalások mielőbbi megindítását is kezdeményezni fogja Ausztráliával és Új-Zélanddal.
Szakértők szerint ha sikerül így kiküszöbölni a nehézkes ratifikációs folyamatot, amely a "legnagyobb gyengesége az EU kereskedelempolitikájának", akkor a brexit után esetleg életbe lépő kereskedelmi megállapodást is lényegesen könnyebb lesz tető alá hozni az Európai Unió és az Egyesült Királyság között.
"A közhiedelemmel ellentétben ez nem azt jelenti, hogy a nemzeti parlamentek elveszítik a beleszólásukat" - mondta Marco Bronckers, a Leideni Egyetem professzora a híroldalnak, hozzátéve, hogy a tagállami kormányok így is kikérhetnék a parlament véleményét az uniós szintű ratifikálás előtt.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
