Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön kiadott adatai szerint a 19 országot tömörítő euróövezetben a GDP-arányos államháztartási deficit 11,6 százalékra nőtt az első negyedévben mért 2,5 százalékról. A 27 tagú unióban az első negyedévi 2,6 százalékról 11,4 százalékra kúszott fel a hiány.
Az adatok közlésének kezdete óta nem mértek ilyen meredek változást egyik negyedévről a másikra, és a második negyedévi hiány mértéke mindkét blokk esetében történelmi magasságot ért el. Ennek az az oka, hogy bár a bevételek az eurózónában és az unióban is majdnem 1 százalékponttal emelkedtek április-júniusban, a kiadások közel 10 százalékponttal nőttek a járvány elleni védekezésre és a gazdaság támogatására költött hatalmas összegek miatt.
Kapcsolódó
Az államháztartás minden uniós tagállamban hiánnyal zárta a második negyedévet. A GDP-arányos deficit Lengyelországban volt a legmagasabb, 19,8 százalékkal, majd Ausztria következik 17,3 százalékkal és Szlovénia 15,8 százalékkal. A legjobb értékkel, 3,5 százalékos hiánnyal Dánia büszkélkedhet.
Meredeken emelkedett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya is, ami az államadósság növekedésére és a bruttó hazai termék (GDP) csökkenésére vezethető vissza. Az euróövezetben az első negyedévi 86,3 százalékról 95,1 százalékra, az unió egészében pedig 79,4 százalékról 87,8 százalékra szökött fel az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a második negyedévben.
A második negyedév végén Görögország volt a legrosszabb helyzetben, a GDP 187,4 százalékára rúgott az államadósság. A sorban Olaszország következik 149,4 százalékkal, Portugália 126,1 százalékkal, Belgium 115,3 százalékkal, Franciaország 114,1 százalékkal, Ciprus 113,2 százalékkal és Spanyolország 110,1 százalékkal. A legkedvezőbb helyzetben Észtország volt 18,5 százalékkal, Bulgária 21,3 százalékkal és Luxembourg 23,8 százalékkal.
Magyarország államadóssága a második negyedév végén több mint 33 ezer 200 milliárd forint volt, ami a GDP 70,3 százalékának felelt meg. Az első negyedévben a GDP-arányos adósság több mint 1550 milliárd forinttal volt alacsonyabb, GDP-arányos mértéke 65,7 százalékra rúgott. Az államháztartási hiány 4,0 százalékról 9,0 százalékra kúszott fel a második negyedévben.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el