Mint a helyi médiából tudni lehet, Greta Thunberg megfordult Gdanskban, és felkereste a kleszczówi szénbányát, valamint a belchatówi erőművet. Vele volt egy svéd televíziós stáb is - derült ki a gazeta.pl cikkéből.
A 17 éves svéd klímavédelmi környezetvédelmi aktivista lány lengyelországi látogatása nem kapott nagy figyelmet, még a közösségi médiában sem, pedig kenyai, spanyolországi és németországi látogatását nagy felhajtás kísérte.
Ugyanakkor látták őt Gdanskban, illetve Kleszczówban. Különösen az utóbbi helyen volt érdekes a látogatása. Mint a helyi b24tv.pl jelentette, Thungberg a lódzi vajdaságot is felkereste, ahol a barnaszénnel működő Belchatów Erőmű található. (Ez a fajta áram-előállítás brutálisan nagy szén-dioxid-kibocsátással jár.) A svéd aktivista állítólag kérte a PGE áramszolgáltató cég vezetőségét, hogy forgathasson az erőmű területén, ám az állami vállalat nem adott erre engedélyt.
A hírek szerint megjelent a színen egy járőr is, akinek az volt a szerepe, hogy korlátozza a megfigyelést, és gondoskodjon róla, hogy ne törjön ki veszekedés, amiből világbotrány lett volna. A belchatówi bánya képviselői is ott forgolódtak a svéd csapat körül. Gdanskban egy vegán étteremben látták a lányt - ennek a helynek tulajdonosa eldicsekedett híres vendégével a közösségi médiában.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon