A Gazprom bejelentette, hogy korlátozni fogja november 28-tól az Ukrajnán át Európába tartó földgázszállítást. Az indoklás elég zavaros, mivel az orosz állami gázcég azzal érvel, hogy a Moldovának szánt gázmennyiségek egy részét Ukrajnában tárolják be, illetve onnan szállítják tovább. A Gazprom figyelmeztetett, hogy álláspontja szerint a tranzitmennyiség egy része nem jut el a moldáviai fogyasztókhoz, tehát ezzel egyenlő arányban csökkenti az Ukrajnába irányuló exportját. Az útvonalat az Európába irányuló további szállításra is használják, de már most is jóval kisebb kapacitáson, mint a háború előtt.
Az ukrajnai útvonal az utolsó megmaradt vezeték, amely még orosz gázt szállít Nyugat-Európába, mivel Moszkva a háború előtt fokozatosan csökkentette a kontinens ellátását. A kereskedők és a politikai döntéshozók arra számítottak, hogy ezen a vonalon is visszafogják az áramlást. A hírre délután 1-ig az ICE TTF-en 2,75 százalékkal emelkedtek a gázárak a decemberi szállítások esetében. Most 119,350 euró egy megawattóra ára.
Európában attól tartanak, hogy a Moldovával kapcsolatos probléma egy teljes leállás kezdetét jelentheti, mivel a szerződéses záradékok és a szabályozás körüli viták jellemzik az Oroszország és a Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok összeomlását. Még ha a szokásosnál teljesebb készletek nyújtanak is némi puffert, az orosz gáz nélküli tél kihívást jelentene Európa számára – számolt be a Bloomberg.
A Gazprom számításai szerint Ukrajna eddig 52,52 millió köbméter Moldovának szánt gázt nem továbbított a szomszédos országba. Ha ezek az egyensúlyhiányok fennmaradnak, a Gazprom november 28-án 10 órától megkezdi az Ukrajnába irányuló gázszállítások csökkentését. Az orosz cég jelenleg napi mintegy 43 millió köbmétert küld Európába Ukrajnán keresztül - ez az utolsó megmaradt útvonal a nyugat-európai piacokra.
Október óta a Gazprom napi 5,7 millió köbméterre csökkentette a Moldovába irányuló gázszállítást, és ígéretet tett arra, hogy a következő hónapban is ezen a szinten tartja a tranzitot. Az ukrán Naftogaz nem reagált azonnal a megkeresésre.
Magyarország maradhat a kivétel
Ha a Gazprom leállítja az ukrajnai tranzitot, akkor egyetlen tranzitútvonal, a Török Áramlattól tartó vezetékek, amelyeken érkezhet földgáz Magyarországig. Itthonról megoldható az európai export, de egyelőre ez nem jellemző. Viszont vészhelyzetben felértékelheti a magyar hálózatot az orosz korlátozás.
Magyarország most is fogadhatna földgázt Ukrajna felől. Az FGSZ Földgázszállító adatai szerint viszont Beregdarócnál nincs áramlás a két ország között. Szintén az FGSZ adatközléséből tudható, hogy Szlovákia felé sincs szállítás.

A Török Áramlaton az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent az orosz gáz tranzitmennyisége. A Bruegel Intézet összesítése szerint egészen a múlt hétig augusztus vége óta 317 millió köbméterről 186 millió köbméterig csökkent a heti importmennyiség. Azonban az elmúlt két hétben 211-217 millió köbméterig szökött fel az import.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban