A gáz ára garantált és a következő tél végéig semmilyen áremelkedés nincs tervben – mondta Jovanka Atanacković. A Bányászati és az Energetikai Minisztérium államtitkára a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Pár nappal korábban Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével folytatott telefonbeszélgetést az ügyről.
Ezen született meg a megállapodás, amely alapján Szerbiában biztosított lesz a kedvezményes áron, Oroszországból érkező gáz. – A polgároknak nem kell aggódniuk, lesz elég energia, és az ára sem változik, és nem is szerepel a tervek között semmiféle áremelés a következő tél végéig – mondta Atanacković.
A politikus szerint a két elnök megbeszélése alapján Szerbia előnyös feltételekkel kapja majd a gázt, de ezen a forráson kívül még 800 millió köbméter susogó energiahordozót kell vásárolnia piaci áron, amit nem kell kizárólag Oroszországtól beszereznie.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban