A francia kabinet végül parlamenti szavazás nélkül fogadja el a 2023-as büdzsét, valószínűleg holnap – mondta Olivier Véran kormányzati szóvivő a Financial Times szerint. Erre az alkotmány 49.3-as cikkelye teremt nekik lehetőséget, ez azonban kétélű fegyver: az ellenzék ugyanis egy bizalmatlansági indítvánnyal reagálhat.
Emmanuel Macron az idei elnöki megmérettetésen győzni tudott ugyan, ám később a parlamenti többségét elveszítette. A kormányzó Ensemble! szövetség 251 mandátummal rendelkezik, míg a többséghez 289-re lenne szükség.
A büdzsé hagyományos parlamenti elfogadtatásához ellenzéki képviselőket is maguk mellé kellett volna állítani, az azonban hogy ez most nem sikerült, arra utal, a tervezettnél kevesebb reformot tudnak majd megvalósítani. Problémás lehet például Macron aktuális vesszőparipája, a tervezett nyugdíjreform bevezetése is. Az elnök 62 évről 65 évre szeretné emelni a nyugdíjkorhatárt.
A jövő évi büdzsében ráadásul a kormány 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami szakértők szerint ez túlságosan optimista becslés, inkább 0,5 százalékos bővülés lehet a reális várakozás. Emellett kiemelt céljuk, hogy mind idén, mind jövőre 5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt produkáljanak, majd fokozatosan csökkentenék az értéket, hogy 2027-re megfeleljenek az uniós maastrichti kritériumoknak, és 3 százalék alá szorítsák a deficitet. Ezen célkitűzések elérése pedig a nyugdíjreform nélkül problémás lehet.
A legutóbb egyébként 2019-ben élt Édouard Philippe akkori miniszterelnök a 49.3-as cikkely adta lehetőséggel, éppen egy nyugdíjreform bevezetésekor, az akkori újításokat azonban végül törölték a pandémia miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban