Fellélegezhetnek a nyugdíjkorhatárhoz közelítő franciák, egyelőre 62 év marad a korlát – írja a Financial Times. Emmanuel Macron francia elnök a szakszervezetek és az ellenzék tiltakozása közepette – a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT csütörtökre is általános sztrájkot hirdetett – kénytelen volt későbbre tolni a tervezett nyugdíjreform bevezetését.
A kormány párbeszédet kezdeményez a munkavállalói képviseletekkel és ellenzéki politikai pártokkal a nyugdíjrendszert érintő módosításokról - jelentette be Élisabeth Borne miniszterelnök. Szeretnék, ha pár hónapon belül el is fogadhatná a parlament az újításokat.
A kormánypárt számára a legnagyobb kihívást a reformok parlamenti elfogadtatása jelenti, miután Macront újraválasztották ugyan tavasszal a franciák az elnöki megmérettetésen, ám júniusban a parlamenti többségét elveszítette. Egy ütőkártya van a kezükben: Borne miniszterelnök az alkotmány 49.3-as cikkelye alapján elérheti, hogy parlamenti szavazás nélkül fogadjanak el javaslatokat. Ezzel azonban akár egy bizalmatlansági indítványt is kockáztathatnak.
A nyugdíjkorhatár 65 évre emelésétől a szélsőjobboldali és baloldali pártok mereven elzárkóznak, így Macronék valószínűleg a jobbközép képviselői között kereshetnek támogatókat a reform elfogadásához. Az elnök már a kampány során sem titkolta álláspontját, miszerint a szigorításra mindenképp szükség van az államháztartás stabilizálása érdekében.
A héten közzétett 2023-as költségvetési tervben ráadásul a kormány 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami szakértők szerint ez túlságosan optimista becslés, inkább 0,5 százalékos bővülés lehet a reális várakozás. Emellett kiemelt céljuk, hogy mind idén, mind jövőre 5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt produkáljanak, majd fokozatosan csökkentenék az értéket, hogy 2027-re megfeleljenek az uniós maastrichti kritériumoknak, és 3 százalék alá szorítsák a deficitet. Ezen célkitűzések elérése pedig a nyugdíjreform nélkül problémás lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)