Barack Obama, az Egyesült Államok előző elnöke a BBC tudósítása szerint egy magánrendezvényen Szingapúrban a napokban azt mondta, hogy a nők vitathatatlanul jobb vezetők, mint a férfiak. Ha több nő állna a világ országainak élén, akkor a bolygónk sokkal jobb világ lenne, szinte mindenben javulást tapasztalhatnánk az életünkben. Ezzel szemben ha szétnézünk, akkor mindenfelé gondokat látunk, általában idős férfiak vezetik a kormányokat, és nem állnak félre az útból, amikor eljön ennek az ideje.
A megjegyzést magára vehette volna Joe Biden, Obama alelnöke és Bernie Sanders szenátor is. Mindketten az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai, akiket az indulók decemberi vitáján szembesítettek a volt elnök szavaival - derült ki a Politico tudósításából. Mindketten hetvenes éveik második felében járnak. Sanders nagy tisztelettel egyetértett Obama szavaival, megjegyezve, hogy a szegények, a bérből élők, a nők és a hátrányos helyzetben lévő kisebbségek ügyéért bármilyen korú, nemű és bőrszínű ember kiállhat bármikor.
Kapcsolódó
Egy ciklus?
Biden jobban magára vette az idős férfiakra vonatkozó kritikát, ami abból látszott, hogy úgy érezte, védekeznie kell ellene. Szerinte volt főnöke nem rá gondolt, hiszen nem egy a hatalmához ragaszkodó autokrata, hanem olyan valaki, aki nyílt versenyen méretteti meg magát. Azért indult az elnökjelöltségért, illetve ha nyer az előválasztáson az elnökségért, mert ő a legtapasztaltabb a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül.
A kora a javára szól, mert az USA-nak olyan vezetőre van szüksége, akit mindenki jól ismer, akiről győzelme után az első napon tudják az amerikaiak és az egész világ, hogy mire számíthatnak tőle. A kor azonban mégiscsak számíthat, erre utal, hogy sajtóhírek szerint a 77 éves Biden jelezte munkatársainak: elképzelhető, hogy csak egy ciklusra vállalná az elnöki munkát, ha nyerne. Ez az egész 2020-as elnökválasztás tétjét megváltoztathatja.
Nem volt győztes
A demokrata vitadélután fénypontja is Obama megjegyzéséhez kapcsolódott. A beszélgetés moderátora megjegyezte, hogy ha Elizabeth Warren nyer, akkor első beiktatása idején ő lesz a legidősebb az amerikai elnökök közül (71,5 éves lesz, míg Donald Trump 70,5 volt), amire jó választ adott: "Egyben én leszek a legfiatalabb nő, akit valaha feleskettek."
Ezt leszámítva a Guardian értékelése szerint egyik elnökjelölt-aspiráns se szerepelt rosszul, de egyértelmű győztese se volt a vitának. Biden támogatói örömmel vehették észre, hogy csak kevés zavaros mondatot mondott. Sanders és Warren kínálnak tisztának és erőteljesnek mondható programot, a többiek megmaradtak az üres szólamoknál az amerikai értékekről. Hiába látható azonban, hogy igyekeznek választ találni az átlagemberek gondjaira, egyikük sem tudta ezt igazán átütően a közönség elé tárni.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek