Lengyelország összes jobbközép, balközép és centrista pártja, valamint civil szervezetek részvételével létrejött a Megegyezés a Jog Uralmáért szervezet, amelynek célja, hogy rendezze az ország és az Európai Unió "rettenetes" konfliktusát az EU-val - adta híról a Notes from Poland. A radikális jobboldali Jog és Igazságosság párt vezette kormány igazságügyi reformja az uniós intézmények szerint sérti a jogállamiságot.
Ez ügyben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Varsó ellen és az Európai Bíróság elmarasztalta a kormányt. Mivel a lengyel vezetés nem hajtja végre az ítéletben szereplő változtatásokat, napi egymillió euró megfizetésére kötelezték, amit természetesen az adófizetők pénzéből kell állnia.
Az ellenzéki egyezséget több jogi szakmai szervezettel együttműködésben dolgozták ki. Ennek szellemében a magyarországihoz hasonló ellenzéki összefogás követeli két bíró visszahelyezését a posztjára, akiket azért mozdítottak el, mert bírálták az igazságügyi reformot.
Vissza kell vonni azt az ellenőrzési rendszert, amely lehetővé teszi az önállóan gondolkodó bírók elhallgattatását. Az alkotmánybíróságot pártkatonák helyett független tagokkal akarják feltölteni és szét akarják választani a legfőbb ügyész és az igazságügyi miniszter posztját, amelyet 2016-ban egyesítettek.
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Újabb csomagküldő szolgáltatók olvadnak össze Magyarországon
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Lázadnak a rezsikárosultak, egyhetes tüntetésre készülnek
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Vidéken is beköszönt a budapesti kényelem: ezeken a településeken minden megváltozik holnaptól