Az alkuszok szövetségének közleménye szerint az eek az egészségügyi ellátással közvetlenül összefüggő költségeket fedezi, így nem lehet vele megfizetni olyan kapcsolódó kiadásokat, mint például a betegszállítás költségei, az utastársak és hozzátartozók utazásával kapcsolatos ráfordítások, a poggyászkár. Emellett a külföldön kiemelt jelentőséggel bíró 24 órás telefonos asszisztenciát sem nyújtja a bajba került utasnak.
Ha a rászoruló utast magán egészségügyi intézményben látják el, a kártya az ellátásnak csak egy részét fedezi. Emellett számos országban az állami szolgáltatók esetében is önrészt kell fizetni az ellátásért, egyes uniós államokban pedig visszatérítéses rendszer működik, vagyis az ellátás és a gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülőnek kell megelőlegeznie. Ezeket a problémákat egy megfelelő utasbiztosítás segíthet áthidalni.
A FBAMSZ közleményében rámutatnak, hogy az utasbiztosítást mind az utazási célpont, mind a tervezett program alapján célszerű "testre szabottan" megkötni. Az orvosi ellátások kapcsán a környező országokban 25-30 millió forintos, távolabbi célpontok esetén 60-75 millió, míg Kanadában vagy az Egyesült Államokban 100 millió forintos térítési limitet igénybe venni.
Fontos tudni, hogy az utazás előtt is fennálló betegségre általában nem nem terjed ki a biztosítás, és az utasbiztosítások egy része a terhességgel kapcsolatban előálló esetleges problémákat sem fedezi.
A Netrisk.hu portál azt közölte az MTI-vel, egyre jellemzőbb az a tendencia, hogy az utasok - az internetes összehasonlító oldalak által kínált megoldásokra hagyatkozva - az utolsó pillanatra hagyják az utasbiztosítás megkötését. A biztosítás-közvetítő portál adatai szerint az ügyfelek 40-50 százaléka az utazás előtti napon, több mint 20 százalékuk pedig az elutazás napján köti meg a biztosítási szerződését.
A portál szerint az utazás napján megkötött utasbiztosítások kapcsán két dolgot érdemes figyelembe venni: egyrészt a díjfizetés ilyen esetekben már csak bankkártyás fizetéssel teljesíthető, másrészt a biztosítási fedezet értelemszerűen csupán az adott nap hátralévő részére vonatkozik. Emellett néhány biztosító azt is kiköti, hogy a náluk kötött aznapi utasbiztosítás esetén a szerződéskötés pillanatában még magyarországi területen kell tartózkodni - olvasható a Netrisk.hu közleményében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el