A vasárnapi népszavazás - amelyen a görögök 61 százalékos többséggel elutasították a hitelezők javaslatait - nem azt jelenti, hogy Görögország automatikusan kívül kerülne az eurózónán - mondta Michel Sapin az Europe 1 rádiónak adott interjúban.
A görög euróövezeti tagság megőrzése egyedül "a majd megkezdődő tárgyalások minőségétől" függ. Szerinte nem lehet tabu a görög államadósság-teher csökkentése, vagyis erre is kiterjedhetnek a tárgyalások.
Ha (a görögök) így, a büszkeségüket visszanyerve visszatérnek a tárgyalásokhoz, annál jobb. Most a görög kormányon a sor, hogy előterjessze javaslatait - mondta a francia pénzügyminiszter. Véleménye szerint nem lehet csökkenteni az Európai Központi Bank által a görög bankoknak nyújtott vészhelyzeti likviditási támogatás (ELA) jelenlegi szintjét.
A piacokon egyelőre korlátozott a görögországi népszavazás hatása. Tíz bázisponttal nőtt az irányadó tízéves olasz, spanyol és portugál államkötvények hozama, és meredeken - 3-4 százalékkal - esett több bank, köztük az olasz UniCredit, a Banco Popolare és a Monte dei Paschi, valamint a portugál Banco Comercial részvényárfolyama.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál