A kedden közölte, hogy a decemberi 128,2 pontról 131,6 pontra kúszott fel a fogyasztói bizalmi index. Elemzők enyhe visszaesésre, 128,0 pontra számítottak januárról.
A jelenlegi helyzet megítélésének almutatója a decemberi 170,5 pontról 175,3 pontra emelkedett. A következő fél évre vonatkozó várakozási alindex 100,0 pontról 102,5 pontra nőtt januárban.
Kapcsolódó
A decemberi mérsékelt, 0,7 pontos emelkedés után januárban érezhetően növekedett a fogyasztói bizalom, ami alapvetően arra vezethető vissza, hogy a fogyasztók kedvezőbben ítélik meg a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet és a foglalkoztatottság kilátásait - mutatott rá Lynn Franco, a Conference Board igazgatója az adatokat kommentálva.
Hozzátette, hogy a munkaerőpiaci helyzetet övező optimizmus rövid távon továbbra is támogatja a bizalmat, és ennek eredményeként a fogyasztók hajtják a növekedést kiadásaikkal, így 2020 elején sem lassul a gazdaság.
A Conference Board minden hónap utolsó keddjén közölt indexe - a Michigan egyetem hangulatindexével együtt - a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék a fogyasztás alakulását. A személyes fogyasztás az amerikai hazai össztermék (GDP) mintegy 70 százalékát adja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint