Szeptemberben 6,55 százalékkal nőtt a nem élelmiszerek fogyasztói ára, az élelmiszereké 4,44 százalékkal emelkedett, a szolgáltatások ára 2,54 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi átlagos árszinthez képest.
Idén év eleje óta 16,61 százalékkal drágult a földgáz, 6,76 százalékkal az üzemanyag Romániában.
Kapcsolódó
Több mint fél éve rendre Romániában a legmagasabb az infláció az európai uniós országok közül. A legmagasabb értéket, 5,4 százalékot májusban regisztrálták: ez több mint ötéves csúcsot jelentett, Romániában legutóbb 2013 februárjában volt magasabb az éves infláció.
Júliusig 4,6 százalékra mérséklődött az infláció Romániában, augusztusban azonban ismét 5 százalék fölé emelkedett.
A román jegybank augusztus elején 0,1 százalékponttal 3,5 százalékra csökkentette idei inflációs előrejelzését, 2019 végén pedig 2,7 százalékosra számít, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb az előző becslésénél.
Tavaly decemberben 3,3 százalék volt az éves infláció, amely másfél év után, 2017 januárjában került pozitív tartományba. A negatív inflációhoz a kormány több lépcsős áfa-csökkentése vezetett.
A bukaresti szociálliberális kormány a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emelésével az utóbbi években felpörgette a fogyasztást, uniós szinten élen járó (2017-ben 7 százalékos, idén 4,5 százalék körülire becsült) gazdasági növekedést produkálva, a megnövekedett kereslet azonban gyorsan növekvő inflációt és külkereskedelmi mérleghiányt eredményezett.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető