Megvétózta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot, ezért megszakadt az uniós csúcstalálkozó - értesült az MTI brüsszeli forrásokból hétfőn. Preben Aamann, Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének szóvivője a Twitteren közölte, hogy az uniós vezetők még a török miniszterelnökkel tartandó munkavacsora előtt egyeztetnek.
Az Eurologus és a Népszabadság brüsszeli tudósítója viszont azt közölte a Twitteren, hogy a magyar miniszterelnöknek nem volt mit megvétóznia, hiszen más delegáció is emelt kifogásokat a megállapodással szemben. Az Eurologus szerint a görögök és ciprusiak például az EU-s tárgyalási fejezetek megnyitása ellen tiltakoznak. Más híradások szerint a még a franciák is az ellenzők között vannak.
Kapcsolódó
Ma már nem lesz megállapodás
Egy uniós tisztviselő a BBC-nek nyilatkozva nem tartotta valószínűnek, hogy ma megszülessen a megállapodás. A Twitteren közzé tett tudósítások alapján a máltai miniszterelnök, Joseph Muscat azt mondta: az EU-török megállapodás elérhető, de még több időre van szükség. Nem reális a teljes megállapodás elérése ma este - fogalmazott.
Ezt erősítette meg a Reutersnek is egy uniós tisztviselő. A hírügynökség szerint hétfőn nem tudnak elfogadni egy ambiciózus tervet Törökországgal a migránsáradat megállítása érdekében. A forrás szerint több országnak tetszik a megállapodásban megfogalmazott elképzelés, de nem tudják ma elfogadni a megállapodást a nagyon rövid felkészülési idő miatt. Ambiciózusabb lépéseket is üdvözlendőnek tartanak, de ma nem tudnak minden pontban megegyezni - fogalmazott a forrás a Reuters szerint. Még tisztázni kell néhány részletet. A következő napokban intenzíven fognak ezen dolgozni - tette hozzá.
Ez volt a javaslatban
Az európai uniós és török vezetők brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozójáról a kiszivárgott megállapodástervezet értelmében az EU megduplázná a Törökországnak az Európába irányuló menekülthullám kezeléséhez nyújtott támogatás jelenleg hárommilliárd eurós összegét, emellett a tervezettnél korábban - legkésőbb júliusig - eltörölné a vízumkötelezettséget a török állampolgárokkal szemben. Ankara ideiglenes jelleggel visszafogadná az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét, ha azok nem kapnak az EU-ban menedékjogot, az EU-nak viszont minden visszafogadott szíriai állampolgár helyett be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. Az áttelepítések költségeit az EU fedezné.
A kiszivárgott tervezetből Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke annyit erősített meg, hogy Törökország további hárommilliárd eurót kért 2018 végéig az Európai Uniótól (EU) az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot