Didier Burkhalter svájci elnök és külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke kedden az Európa Tanács külügyminiszteri értekezletét követően a bécsi repülőtéren elhangzott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a jelenlegi körülmények között rendkívül nehéz megtartani az államfőválasztást.
"Fegyverszünetre van szükség a választás megtartásának érdekében" - fogalmazott Burkhalter, aki egyidejűleg felszólított az ukrán válság rendezéséről április 17-én Genfben született nemzetközi megállapodás betartására.
Az EBESZ soros elnöke délután megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel, aki a bécsi repülőtéren tárgyalt Andrij Descsicja ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is.
Burkhaltert szerdán Moszkvába várják, ahol találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Oroszország és Németország a napokban az EBESZ szerepének megerősítését kérte az ukrajnai rend helyreállításában.
A bécsi székhelyű EBESZ március 21-én 120 megfigyelőt küldött Ukrajnába, akiknek számát 500 főre tervezi növelni. Az Európa Tanács keddi bécsi ülésén Burkhalter állítólag azt mondta, hogy már 154 EBESZ-megfigyelő tartózkodik a kelet-európai országban, és június végéig mintegy 300 főre bővítik a csoport létszámát.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat