Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a képviselők állásfoglalásukban javaslatokat tettek az orvosi kannabisz kutatására irányuló uniós szabályozás hiányosságainak kezelésére, és arra szólították fel a tagállamokat, hogy javítsák a kannabisz alapú gyógyszerek használatának lehetőségeit. A képviselők állásfoglalásukban sürgették a vonatkozó tudományos kutatást nehezítő szabályozási akadályok felszámolását, és a kutatások megfelelő finanszírozását - idézi az állásfoglalást az MTI.
Felkérték a tagállamokat, tegyék lehetővé, hogy az orvosok szakmai belátásuk szerint kannabisz alapú gyógyszereket írhassanak fel. Amennyiben ezeket a gyógyszerek hatékonynak bizonyulnak, az egészségbiztosítási rendszereknek ugyanolyan módon kell támogatniuk azokat, mint azt teszik más típusú gyógyszerek esetében.
Megjegyezték, bizonyított, hogy az orvosi kannabisz hatékonyan csökkentheti az AIDS-hez, illetve a HIV-hez köthető nagymértékű fogyást, segíthet a mentális zavarok, például a pszichózis, valamint az epilepszia tüneteinek enyhítésében, valamint az Alzheimer-kór, az asztma, a rák, és több más betegség kezelésében. Segít az elhízás és a cukorbetegség kockázatának csökkentésében és a menstruációs fájdalom enyhítésében.
A kannabisz alapú gyógyszerek használatának tagállamonként eltérő szabályozásának egységesítése és engedélyezése további bevételt jelentene, felszámolná a feketepiacon való terjesztésüket, biztosítaná a kívánt minőséget és az unióban megkövetelt pontos címkézést, emellett pedig korlátozná a kannibiszhoz való illegális hozzáférést.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el