Elmondta, a játékokkal kapcsolatban érkezett a legtöbb kifogás, ami az összes bejelentés 29 százalékát tette ki, majd a gépjárművek (23 százalék), valamint az elektromos készülékek és berendezések (8 százalék) kategóriája következett.
Ugyancsak nagyszámú bejelentést tettek a kozmetikumok, a ruházati termékek, a textíliák és a divatcikkek, valamint a gyermekápolási cikkek és a gyermekfelszerelések esetében.
A koronavírus-járvány kezdete óta számos új kifogásolt tételt vettek nyilvántartásba. Idén július elsejéig 63 bejelentés érkezett a szájmaszkok, három a védőoverallok, három a kézfertőtlenítő szerek és három az UV-lámpák esetében. Március 1. és július 1. között 10 nyomonkövetési intézkedést hoztak a szájmaszkokkal és további intézkedéseket a kézfertőtlenítő szerekkel összefüggésben.
A termékek összehangolt tesztelésére vonatkozóan a belga uniós biztos azt közölte, hogy a tagállamok közel 700 terméket, köztük személyszállítási eszközöket, puha bélésű játékokat, töltőket, akkumulátorokat és kerékpáros gyermeküléseket választottak ki véletlenszerű tesztelésre.
A vizsgált termékek 38 százaléka nem felelt meg az uniós biztonsági jogszabályoknak. A termékek 11 százaléka esetében megállapították, hogy súlyos kockázatot jelentenek a fogyasztókra. Kategóriák szerint vizsgálva a puha bélésű játékok termékcsoportja jelentett súlyos kockázatot a legnagyobb arányban (68 százalék), míg az akkumulátorok esetében fordultak elő legritkábban súlyos kockázatok (1 százalék).
Amennyiben súlyos kockázatot állapítanak meg egyes termék esetén, a veszélyes termékek piaci elterjedésének megakadályozása érdekében az adott terméket az úgynevezett uniós riasztási rendszerben részt vevő országok - a tagállamok, valamint az Egyesült Királyság, Norvégia, Izland és Liechtenstein - illetékes hatóságai jelentik az Európai Bizottságnak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető