A bizonytalanság és a lefelé mutató kockázatok miatt a Bizottság azt javasolja, hogy az uniós fiskális szabályok alóli mentességet még 2023-ban is tartsák fenn, majd csak 2024-ben vezessék ki az – mondta Valdis Dombrovskis az Euórpai Bizottság alelnöke az európai szemeszter ismertetésekor – írja a Portfolio.
Dombrovskis szerint ez nagyobb mozgásteret ad a tagállamoknak a gyorsabb reakcióra, ha ez szükséges lesz.
Kapcsolódó
A fiskális szabályokat az Európai Bizottság a koronavírus-válság kezdetekor függesztette fel, hogy lehetővé tegye a tagállamoknak az állami gazdasági mentőcsomagok elfogadását. A mentőcsomagok miatt a tagállami költségvetési hiányok messze túllépték a Stabilitási és Növekedési Paktumban lefektetett feltételeket.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum felfüggesztése nem jelenti azt, hogy az nincs érvényben, és a tagállamoknak nem szabad úgy érezniük, hogy szabadon költekezhetnek.
Mivel a Bizottság 2023-ban GDP-növekedésre számít, és mivel magas az infláció, már nem indokolt a támogató fiskális politika. Emellett Dombrovskis felhívja a tagállamokat, hogy térjenek vissza a prudens fiskális politikai gyakorlathoz. Felszólította a tagállamokat, hogy növeljék és ösztönözzék a beruházásaikat a digitális és zöld átmenetbe, ugyanakkor más területen mérsékeljék a kiadásokat. A Bizottság emellett más megközelítést vár az alacsony, és mást a magas államadósságú tagállamoktól – utóbbiak esetén korlátozottabb költekezéssel.
Dombrovskis azt is elmondta, hogy a Bizottság most nem fog túlzottdeficit-eljárást indítani, de ősszel és tavasszal már értékelni fogják a tagállami költségvetések megfelelését. Jelenleg csak Románia áll túlzottdeficit-eljárás alatt, de ez még a koronaválság előtt indult.
A Bizottság alelnöke emellett azt mondta, hogy többségében az egyensúlytalanságok visszaszorulását látják a tagállamokban, a magán- és az államadósságok csökkennek a történelmi csúcsról, egyedül Olaszország, Görögország és Ciprus esetében érzékelnek túlzott egyensúlytalanságokat.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)