A német törvényhozás június végén fogadta el az államháztartási fegyelmet és adósságcsökkentést előíró fiskális paktum és a Németország számára csaknem 200 milliárd eurós terhet jelentő ESM létrehozásáról szóló szerződés ratifikációjáról szóló törvényeket. A jogszabályok miatt számos alkotmányjogi panasz érkezett, több politikus és szervezet pedig sürgősségi kérelmet is benyújtott az alkotmánybírósághoz, indítványozva, hogy a testület tiltsa meg az államfőnek a törvények aláírását - vagyis a jogszabályok hatályba léptetését -, amíg tart a panaszok elbírálása.
Az úgynevezett ideiglenes rendelkezésre vonatkozó kérelmek átfutási ideje rendszerint három-négy hét, szakértők így arra számítottak, hogy július végére kiderül, hatályba léphetnek-e a törvények azonnal, vagy pedig várni kell nagyjából az év végéig, az alkotmányjogi panaszok ügyében induló eljárás lezárásáig.
Kapcsolódó
Az alkotmánybíróság elnöke viszont már az első tárgyalási napon, július 10-én utalt arra, hogy ezúttal több időt vehet igénybe az ideiglenes rendelkezést megelőző vizsgálat. A hétfői bejelentés szerint kilenc hétig tart az eljárás. Szakértők szerint azonban a döntés nem csupán a sürgősségi kérelmekre vonatkozhat, a határozat utalhat arra is, hogy mit gondol a testület a fiskális paktum és az ESM létrehozásáról szóló szerződés alkotmányosságáról.
Beszámolók szerint az alkotmánybíróság illetékes tanácsa szinte folyamatosan tárgyal, a bírák a szokásoktól eltérően augusztusban is végig dolgoznak majd, és a döntés előkészítésében egy több mint tíztagú tanácsadói csoport is részt vesz.
A ratifikáció ellenzői szerint a két szerződés révén Németország részvétele az európai integrációban szétfeszíti az alaptörvény által meghatározott kereteket, és kiüresedik az államháztartás törvényhozási ellenőrzésének joga. Az eljárás központi kérdése így végeredményben az, hogy össze lehet-e egyeztetni a német alkotmánnyal a Merkel-kormány válságkezelő stratégiáját, amely szerint az uniós integráció mélyítésével lehet legyőzni az euróövezeti államadósság-válságot.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki