A program kedd éjjel lejár - szögezte le Dijsselbloem.
Elmondta, hogy a görög fél elutasította a nemzetközi intézmények azon javaslatait, amelyek Görögország által megvalósítandó hiteles és fenntartható szerkezeti reformokra irányultak. A görög kormány népszavazásra viszi a kérdést, mégpedig azzal, hogy a nemzetközi intézmények javaslatának az elutasítását indítványozza a görög lakosságnak - tette hozzá az Eurócsoport elnöke.
Kapcsolódó
Közölte, hogy a testület szombati ülésének közös megállapításaival a görög pénzügyminiszter nem értett egyet. Az eurózóna Görögországon kívüli 18 országának pénzügyminiszterei ezután folytatják a tanácskozást.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban