A portál arról kérdezte az átláthatóságért és értékekért felelős bizottsági alelnököt, hogy áll a kormánypárti médiakonglomerátum ügyében indított versenyjogi eljárás, illetve miért nem használja a bizottság aktívan a versenyjogi szabályokat a kormányzati befolyás ellen. A bizottsági vizsgálat 2019-ben indult a KESMA ügyében, miután közel ötszáz kormánybarát sajtóterméket ajánlottak fel tulajdonosaik ingyen az alapítványnak.
"Természetesen lenne kedvem ahhoz, hogy fellépjek. De a mostani versenyjogi szabályokat úgy alakították ki, hogy ennél jóval nagyobb ügyeket kapjanak el. És pénzügyi értelemben a KESMA ügye Magyarországon túl kicsi, vagyis az összeolvadás értéke túl kicsi ehhez. A versenyjogi szabályokat az ennél nagyobb ügyekre tervezték" - válaszolta Věra Jourová.
Az alelnök hozzátette, a KESMA Magyarországon mentességet kapott a nemzeti versenyjogi szabályok alól, ez is nehezíti a fellépést.
"Ez a frusztráció, hogy tehetetlenek vagyunk ebben az ügyben a versenyjogi szabályok alkalmazására, elvezet ahhoz, hogy jobb szabályok meghozatalán gondolkozzunk a jövőben."
Věra Jourová egyébként a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy jövőre javaslatot tesznek az uniós médiapiac jogi szabályozására. Eddig az EU ugyanis kizárólag gazdasági szereplőként kezelte a sajtót, a demokráciához való hozzájárulást jogi értelemben nem vették figyelembe. A jövőre bemutatandó új szabályok ajánlásokat fogalmaznak majd meg az ügyben a tagállamok felé.
Jourová szavaira a Twitteren reagált Varga Judit igazságügyi miniszter. Azt írta, Jourovának kedve lenne Magyarország megbüntetéséhez, de ezt a szabályok nem engedik. "Szomorú", hogy a szabályok megakadályozzák az eurokraták politikailag motivált lépéseit - írta Varga Judit. "Mellesleg, miért ennyire frusztráló egy biztosnak az, hogy minden rendesen működik egy tagállamban?" - kérdezte az igazságügyi miniszter.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki