Az észak-koreai sztálinista rezsim agresszív fejlesztési program keretében építi első olyan tengeralattjáróját, amely képes lesz ballisztikus rakéták fellövésére harci körülmények között - idézte a CNBC a 38North projekt szakértőinek jelentését. Ezt a kutatást a Johns Hopkins School of Advanced International Studieshoz tartozó, Észak-Koreával foglalkozó US-Korea Institute futtatja.
A katonai stratégiai elemzők már tavaly figyelmeztettek arra, hogy Phenjan előbb-utóbb megkezdi a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták (angol rövidítéssel SLBM) fejlesztését, ugyanis a rejtőzködő ország atomfegyverprogramjának logikus következő lépéséről van szó. Kim Dzsongun diktátor korábban jelezte, hogy országa jelentős előrehaladást ért el nukleáris arzenálja fejlesztésében, és kész ezeket használni tengeralattjárókkal végrehajtott támadásokban.
Kapcsolódó
Bütykölik a gépet
A hónap elején kereskedelmi műholdakkal készült felvételen egyebek mellett látszik egy olyan nyomáskamra, amelyet ezekben a járművekben használnak a víz nyomásának ellensúlyozására. A képek Sinpo kikötőváros hajóépítő üzeméről készültek. A felvételeken látható egy tengeralattjáró, amely vélhetően utóda az ország kísérleti SLBM-tengeralattjárójának - folytatja elemzését a 38North.
A fotókon látszik egy olvashatatlan szám a jármű parancsnoki tornyán. Ez azért érdekes, mert az ilyen jelzéseket csak azt követően szokták felfesteni, miután egy tengeralattjáró megkapta a szolgálatba állási engedélyt. A hajót ponyvákkal és hálókkal igyekeztek elrejteni a kukucskáló szatellitek objektívjei elől. A 38North szerint ez arra utal, hogy nagy sürgés-forgás lehet körülötte.
(A nyitókép forrása: AFP)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el