A szélsőséges időjárás nyomán a több mint 25 millió lakosú Észak-Koreában 10,1 millióan szembesülnek súlyos élelmiszerhiánnyal. Ennyi embernek nincs elég élelme ahhoz, hogy kitartson a következő betakarításig - mondta el az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) szóvivője.
A mezőgazdaság termelése 4,9 millió tonna volt, a legalacsonyabb 2008-2009 óta, az élelmiszerhiány 1,36 millió tonna.
Kapcsolódó
A 2019-es is szűk esztendőnek ígérkezik, a búza- és az árpatermés aggasztó, és teljes vidéki közösségek kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyáron. A silány termés az időjárás, valamint az alkatrész-, műtrágya- és üzemanyaghiány számlájára írható - írta az MTI híre alapján az Index.
A WFP és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tanulmánya szerint az észak-koreaiak nagyon kevés fehérjét fogyasztanak, egyes családok asztalára mindössze évente néhányszor kerül hús vagy más fehérjeforrás.
A kommunista diktatúra az atom- és rakétaprogramja miatt ellene bevezetett nemzetközi szankcióktól sújtva súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. A tavalyi termés félmillió tonnával kevesebb volt a 2017-esnél a 25 milliós országban.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el