Az olasz statisztikai hivatal (ISTAT) szerdán kiadott második becslése szerint Olaszország hazai összterméke (GDP) 0,9 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évben mért 0,8 százalékos gyarapodás után.
Az olasz kormány 0,8 százalékos gazdasági növekedésre számított a tavalyi évről, az idei évre pedig 1,0 százalékos GDP-növekedést jósol, összhangban a független kutatóintézetek többségével - írja az MTI.
Olaszország államháztartási hiánya a GDP-hez viszonyítva 2,4 százalékot tett ki tavaly, bőven alatta maradt az Európai Unió 3 százalékos plafonjának. Az olasz kormány az idei évre 2,7 százalékos deficittel számol.
Ugyanakkor Olaszország államadóssága - amely Görögország után a második legnagyobb az euróövezeti tagállamok között - újabb rekordot döntött meg. Míg 2015-ben a GDP 132,0 százalékára rúgott, tavaly már 132,6 százalékra nőtt ez az arány.
Az Európai Bizottság aggódik az olasz államadósság növekedése miatt, és arra kérte a római kormányt, hogy még április végéig fogadjon el pótlólagosan megszorító intézkedéseket 3,4 milliárd euró értékben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben