Egyre inkább elszabadul az infláció Romániában, amit jól mutat az élelmiszerárak alakulása - írja a Maszol. A Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap 11 termék szeptember 10-i és október 8-i árait elemezte a Versenyhivatal ár-összehasonlítója alapján. A ZF az Auchan, a Carrefour és a Kaufland bukaresti, kolozsvári és temesvári áruházaiban vizsgálta az árakat.
Az elemzésből kiderül, hogy az árak alakulása várostól és áruházlánctól függetlenül megegyező tendenciát, erőteljes emelkedést mutat. A 40 dekás fehér vekni ára 3 százalékot meghaladó mértékben nőtt a vizsgált időszakban. A 3,5 százalékos zsírtartalmú tej 1,4 és 11,8 százalék közti arányban drágult.
Kapcsolódó
Az 1 literes étolaj ára az egyik kiskereskedőnél nem változott, a másik kettőnél azonban tetemes arányban, 17,97, illetve 20,92 százalékkal emelkedett. A drágulási rekord a lisztnél következett be, mely az egyik áruházláncban októberben 41,51 százalékkal került többe, mint egy hónappal korábban. Egy másik kiskereskedő kisebb mértékben, 19,05 százalékkal drágított.
A kristálycukor kilója átlagban 4 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, a tojásé pedig nagyjából nyolccal. Az ásványvíz esetében 3,8 százalékkal nőttek az árak, a szénsavas üdítőt pedig egyes kiskereskedők 11,9-14,5 százalékkal adták drágábban. A közepes árfekvésű sör esetében a drágulás mérsékelt, 1,5 százalék körüli volt.
A szebeni szalámi ára, áruháztól függően, 8-12 százalékkal ment fel. A vizsgált termékek közül az 1 kilogrammos kicsontozott csirkemell volt az egyetlen, amelynek az ára sehol sem emelkedett. A ZF számításai szerint a 11 termékből álló kosár értéke 8-10 százalékkal nőtt az elmúlt hónapban. Ez egyértelműen jelzi, hogy az infláció tovább fog nőni.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)