Ez az összeg elegendő lenne a világ jelenlegi 10 legnagyobb vállalatának megvásárlására, vagyis ha összefognának az "örökösök", akkor megvehetnék akár az Apple-t, az Alphabetet, a Microsoftot, az Exxon Mobilt, a Berkshire Hathaway-t, az Amazont, a Facebookot, a Johnson & Johnsont, a GE-t és a China Mobile-t is.
Tavaly a világ leggazdagabb emberei (vagyis a legalább 30 millió dolláros vagyonnal rendelkezők) között hétszer annyi volt a 80 évnél idősebb, mint a 30 év alatti. De a fiatalok jobban szem előtt vannak, mint például a Szilícium-Völgy újdonsült milliárdosai - írja a portál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy