A nap folyamán mintegy 20 orosz városban tartottak Navalnij-párti megmozdulásokat annak ellenére, hogy a Központi Választási Bizottság többször is kifejtett álláspontja szerint a 41 éves politikus nem vehet rész az erőpróbán. Ennek oka a próbaidőre felfüggesztett, gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetés - írja az MTI. (Újabb ellenfél miatt aggódhat Putyin.)
A jelölőgyűléseken a vonatkozó orosz jogszabály értelmében legkevesebb 500 embernek kellett részt vennie. A független jelölteknek 300 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy hivatalosan is elnökjelöltként jegyezzék be őket.
Kapcsolódó
Navalnijt idén háromszor is letartóztatták amiatt, hogy nem engedélyezett, korrupcióellenes témájú tüntetéseket kezdeményezett.
A hétvége folyamán egyébként a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatásáról biztosította az újraválasztását függetlenként megpályázó Vlagyimir Putyin elnököt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja pedig - saját kérésére - nem a vezetőjét, hanem a párton kívüli Pavel Grugyinin állami gazdasági igazgatót nevezte meg elnökjelöltjeként.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég