Nicolas Maduro venezuelai elnök rendeletileg szabályozta az új és a használt autók árát azt követően, hogy hasonló korlátozást vezetett be az elektronikai termékek, a játékok és a ruházati cikkek piacán. A jogszabály értelmében az öreg autókat tilos drágábban értékesíteni, mint az újakat. Azért fogalmaztak ilyen kacskaringósan, mert az országban az utóbbi időben igen nehéz új autóhoz jutni, ezért az emberek kénytelenek használtat venni meglehetősen borsos áron - írja a BBC
Egyértelműen tilos úgy spekulálni a másodkézből értékesített autók árával, mint ha azok újak lennének - szögezte le a helyi hírügynökségnek nyilatkozva az államfő. Azok, akik megszegik a regulát, hattól tizenkét évig terjedő börtönbüntetéssel néznek szembe - tette hozzá. A kormány abban bízik, hogy az intézkedéssel bezár egy népszerű kiskaput, amelyen keresztül az emberek egy része igyekezett értékálló befektetésbe mentei a pénzét a világ legmagasabb inflációja elől. Tavaly 21,1 százalék volt a pénzromlás üteme, ami októberre évi 54 százalékra gyorsult.
Feketepiac, egyeduralom, cenzúra
A bírálók szerint a lépés csak a feketepiacot erősíti. Szerintük a kormány balos gazdaságpolitikája elriasztja a külföldi befektetőket. Maduro a múlt hónapban rendeleti kormányzásra kért és kapott felhatalmazást a parlamenttől, hogy legyűrje a gazdasági válságot. Az autópiaci beavatkozás volt a harmadik jogszabály, amit ennek birtokában alkotott meg.
Venezuelában vasárnap önkormányzati választások lesznek, amely előtt Maduro kétségbeesetten igyekszik visszaszerezni elvesztett népszerűségét. A fél éve megválasztott államfő nem örökölte elődje, a venezuelai szocializmus megalapítója, Hugo Chavez vonzerejét és befolyását, ráadásul az ellenzék a választási csalások miatt nem ismerte el - egyébként alig több mint egy százalékpontos különbséggel elért - választási győzelmét. Minkét gyengeségét a hatalomkoncentráció és a cenzúra erősítésével próbálja ellensúlyozni - derül ki a Bloombergnek nyilatkozó elemzők szavaiból.
Köztévé, sajtóperek, celebek
A köztelevízióban Maduró naponta 90 percet szerepel, míg Chavez beérte átlag 50 perccel. Napi szózataiban arról értekezik, hogy beiktatása óta a parazita burzsoázia mindent megtesz a megsemmisítéséért. Az ellenzék vezére kiszorult hagyományos médiából a Twitterre, a magánkézben lévő lapok ellen 20 sajtóper indult január és október között szemben a 2012-ben kezdeményezett négy üggyel. A burkolt támadások azért érik a független médiát, mert tudósít az áruhiányról és a növekvő elégedetlenség miatt újra és újra megjelenő erőszakról.
Maduro celebekkel vette körül magát. A hét végi választásokon támogatói közül elindít egy baseballsztárt és az ország legnépszerűbb popénekesét is (az utóbbi azzal büszkélkedhet, hogy édes élete során két Miss Venezelát is feleségül vett már). Eközben az ellenzék vezérének sajtófőnökét és egy amerikai újságírót minden ok nélkül előállítottak a hatóságok. Az utóbbi szintén az áruhiányról próbált tudósítani.
Nem hiszem, hogy Maduro tisztában van beavatkozásainak negatív gazdasági és szociális következményeivel - véli Riordan Roett, a Johns Hopkins University Latin-Amerika tanszékének igazgatója. A választások után még nagyobb bizonytalanságra kell számítanunk Venezuelában - teszi hozzá.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás