A lélektaninak tartott hét százalék fölé ment hétfőn a tízéves futamidejű szlovén államkötvények hozama, miután a piacokon egyre erősebben tartja magát az a vélemény, hogy Szlovénia lesz az euróövezet hatodik tagja, amely pénzügyi segítségre szorul.
Bár a szlovén kormány és az Európai Bizottság is többször alaptalannak minősítette ezeket a spekulációkat, egyre nagyobb nyomás nehezedik a kétmilliós Szlovéniára, ahol sok más euróövezeti országhoz hasonlóan gyenge a gazdaság teljesítménye, és komoly problémákkal küzd a bankszektor.
A pénzintézetek feltőkésítéséhez pénzügyi szakértők szerint 3-5 milliárd euróra lesz szükség.
A szlovén állam már 383 millió eurót költött a Nova Ljubljanska Banka (NLB), az ország legnagyobb bankja feltőkésítésére. A szlovén állam 45 százalékkal az NLB legnagyobb részvényese, a Nova Kreditna Banka Mariborban (NKBM), az ország második legnagyobb bankjában pedig többségi részesedése van.
A szlovén központi bank becslése szerint a bankok kinnlevőségeinek 18 százaléka nem törlesztő vagy kétes, az építőipari kölcsönöknek pedig 50 százaléka behajthatatlan.
Mindamellett a szlovén pénzügyminiszter többször is elmondta, hogy Szlovénia nem tervezi nemzetközi mentőcsomag kérését, de a jövőre nézve teljesen nem zárható ki egy ilyen lépés.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki