Ella 2013-ban hunyt el, akkor már három éve voltak súlyos asztmás rohamai - mondta édesanyja a CBS hírtelevíziónak. A halál okaként akkor az asztmát nevezték meg, de az édesanyja utána akart járni, hogy mi okozta a rohamokat.
A brit kormány volt szakértője és a Southampton Egyetem egyik professzora vizsgálta ki az ügyet, és bizonyítékot találtak rá, hogy Ella rohamai akkor jelentkeztek, amikor az otthona közelében mért légszennyezettségi adatok magasabbak voltak a határértéknél. Ekkor bírósághoz fordultak, amely megállapította, hogy a levegő minősége vezetett a kislány halálához, és új vizsgálatokat is elrendelt - áll a hvg.hu cikkében.
Nemrég egy nemzetközi tanulmány mutatta ki, hogy a légszennyezettség világszerte 20 hónappal rövidíti meg a most született gyerekek várható élettartamát, Ázsiában a legsúlyosabb a helyzet. A levegőszennyezettség minden tíz halálozásból egyben közrejátszott 2017-ben, ezzel több halálesetet idézett elő, mint a malária és a közúti balesetek, annyit, amennyit a dohányzás is okoz - ismertette a világ levegőjének állapotáról kiadott 2019-es State of Global Air (SOGA) jelentés.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el