A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Ezen belül a Bloomberg százas listáján szereplő jómódúak 241 milliárd dollárral, 1,9 ezer milliárdra növelték összvagyonukat. A Knight Frank jelentése szerint tavaly öt százalékkal, 8700-zal nőtt a 30 milliós határ feletti gazdagok száma és a következő tíz évben további 95 ezren léphetnek be az elitklubba. Az utóbbiak többsége ugyan ázsiai és latin-amerikai lesz, ám ennek ellenére New York és London marad az ultragazdagok két legkedveltebb városa.
A luxusingatlanok ára Jakartában és Balin nőtt a legjobban 2012-ben, 38, illetve 20 százalékkal, amit az indonéz társadalom gyorsan növekvő középosztályának keresletével magyaráz az ingatlan-tanácsadó cég. Hasonló okok miatt két számjegyű növekedést jegyezhettek fel a kínai Kantonban és Sanghajban is. A lakások ugyanakkor Monacóban a legdrágábbak: áruk négyzetméterenként 54−60 ezer dollár. A gyűjthető vagyontárgyak közül az autóritkaságok értéke nő a legjobban: az elmúlt tíz évben átlag 395 százalékkal ugrott meg az áruk. A képzőművészeti alkotásokból, klasszikus autókból, érmékből és luxusórákból álló kosár 175 százalékkal drágult tíz év alatt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el