Legutóbb 2016 októberében emelkedett az elektromos energia ára a nyugat-balkáni országban.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött, 30 hónapos tanácsadói megállapodás legutóbbi felülvizsgálata után az IMF közölte, az elektromos energia árszabását módosítani kell - közölte az MTI.
Kapcsolódó
Aleksandar Antic energiaügyi miniszter szerint ez a lehető legkisebb mértékű drágulás, és az áremelést az utóbbi kétéves inflációval sem hangolták össze. Hozzátette, az áremelés után is Szerbiában marad a legolcsóbb az elektromos energia a régióban.
Az emelés csak a háztartásokra vonatkozik, az ipari áram ára nem változik.
Az utóbbi években a szerb kormány alacsonyan tartotta az áram árát, hogy ne okozzon felháborodást a társadalomban, az állami áramszolgáltató folyamatos támogatása viszont komoly terheket ró az államkasszára.
Az állami áramtermelő és kereskedő vállalat (EPS) biztosítja az ország teljes, mintegy 38 gigawattórás áramszükségletét, annak egyharmada vízerőművekből, kétharmada viszont szénnel táplált hőerőművekből származik.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal