A közelgő húsvéti ünnepek többe fognak kerülni a lengyeleknek, mint a tavalyiak - idézte a Baromet Providenta kutatásait a Rzeczpospolita. A megkérdezett emberek szavaiból kiderül, hogy átlag a 526 zloty (40 ezer forint) kiadásra számítanak, ami 126-tal (9500 forint) több, mint egy éve.
A lengyelek többsége otthon tölti az ünnepeket a családjával (ezt tervezi a megkérdezettek 73 százaléka), a közeli rokonok és barátok meglátogatására a válaszadók 42 százaléka készül.
A húsvét alkalmával nem csupán a terített asztal gazdagsága kerül többe a szokásosnál, hanem ajándékokra is költenek az emberek. Egyre többen tervezik azt, hogy nem csupán a gyerekeknek vesznek édességet, hanem felnőtt szeretteiket megajándékozzák. Idén minden második lengyel erre készül - tavaly csak 37 százalék volt ez az arány.
A drágulás hátterében két ok húzódik meg: egyrészt jócskán felmentek az árak, ezen belül kiemelkedően az élelmiszerárak a boltokban, másrészt magasabbak a jövedelmek is, így vannak, akik többet engedhetnek meg maguknak, mint tavaly.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról