A lap hétfői számában ismertetett jelentés listája szerint az idén összességében 25,8 billió dollár felett rendelkeztek a dollármilliomosok, akiknek száma kissé nőtt, összvagyonuk értéke azonban csökkent tavalyhoz képest. Ennek fő okaként a kutatók az eurózóna válságát jelölik meg.
Magyarországon a kutatóintézet szerint a 365 dollármilliomos 40 milliárd dolláros összvagyonnal rendelkezett az idén, a számuk 6,4 százalékkal, a vagyonuk értéke 11 százalékkal csökkent. A lap megjegyzi, hogy a hasonló magyar kiadványok alapján az intézet adatai magasnak tűnhetnek, hiszen jóval 6,6 milliárd forintnál - a 30 millió dollár értéke - kisebb vagyonokkal is fel lehetett kerülni a top 100-as, illetve 150-es listákra.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye