Ha jövő májusig nem sikerül fellendíteni a reformokkal a horvát gazdaságot, akkor 3 százalékkal csökkentik a közalkalmazotti fizetéseket - figyelmeztetett Boris Lalovac pénzügyminiszter. A balközép kormány ugyanis kénytelen minden lehetőséget megfontolni, hogy csökkentse a költségvetés 5,8 százalékos hiányát és a GDP 81,7 százalékát elért államadósságot.
A fizetések csökkentése 2015 júliusától mintegy 250 ezer embert érintene és 85 millió eurós megtakarítást jelentene a büdzsének. Az államigazgatásba minden két távozó helyett csak egy újat lehet alkalmazni, és már megtiltottak minden jutalom- és ajándékosztást - írta a Balkan Insight. Horvátországban az alkalmazottak 22 százaléka dolgozik a közszférában, és számuk 2008 óta 6 százalékkal nőtt, miközben a magánszférában 16 százalékkal csökkentek a munkahelyek a Lider gazdasági hetilap számításai szerint.
A horvát kormány most hozta nyilvánosságra a jövő évi költségvetési javaslatát, amely drasztikusan. 390 millió euróval csökkentené a hiányt, a GDP 3,9 százalékára. A bevételek növelését szolgálják az új adók - a bankbetétekre kivetni tervezett 12 százalékos adó 400 ezer embert érint, akik közül mintegy 50 ezren rendelkeznek 10 milliárd eurót meghaladó betéttel, ami évi 300 millió eurós kamatjövedelmet jelent.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban